Derékfájás a bokád miatt?

Sokan nem gondolnák hogy egy régi bokaprobléma akár évekkel később is derékfájáshoz vezet.

Pedig így van.

Két héttel ezelőtt kezdtünk el együtt dolgozni. A dereka kezdett el fájni pár hónapja, ami aztán tovább durvult és mire megtaláltuk egymást, már nem tudott rendesen járni, sőt állni sem. Pedig ügyvezető és szorgos úszó is, egészségesen táplálkozik, szed vitamint és nagyon jó szellemi állapotban van! A térdei, vállai fájtak, nem tudott erőt kifejteni.

Úszás segített, de nem sokat, inkább csak átmenetileg.

Röviden leírom hogy mi történt az első edzés során, mert nagyon tanulságos. Természetesen minden amit végeztünk személyesen rá lett szabva, tehát bár az ember azt hinné hogy ezt a gyakorlatsort így hazaviheti és nem lesz többé semmi baja, az igazság az, hogy minden embernek teljesen egyedi az esete így a kezelés is egyedi kell legyen.

Miért is jött személyi edzőhöz?

A jó hírünk jutott el hozzá. Amióta 2020 Novemberében a Force Training Academy-t hazahoztam Budapesten álltam neki felépíteni egy edzőteremet. Mindezt edzőterem nélkül, hiszen Magyarországon akkor lezárás volt. Mindezt egy olyan szakmában ami teljesen megállt a szigorúság miatt. Télen, tehát szezonon kívül.

Azóta túlléptük a 100 ügyfelet, egy 5 edzőből és 4 ügyvezetőből álló csapat épült fel. Egy ekkora növekedés nem marad hír nélkül. Így jutott el a szó hozzá is, aki úgy gondolta hogy ez egy reménysugár lehet a derékfájása megoldásában, mert azért ezt még megpróbálná mielőtt komolyabb eszközökhöz nyúl.

Miután körülbelül fél órát beszélgettünk, megkértem hogy vegye le a cipőt és álljon fel. Ami rögtön látszott az az, hogy igencsak lúdtalpas. Kérdeztem hogy mióta – hát nagyjából mióta az eszét tudja. Fiatalabb korában kapott rá talpbetétet, de rájött hogy az sem segít, így mindegy.

A lúdtalp baj, de az ellenkezője sem jó! Mindkettő tud derékfájás oka lenni. Force Training Academy, FTA (Alapító: Kaposvári Gergely Csaba),  Szabadtéri Atlétikai Edzéseket tart Budapesten, Veszprémben, Nyíregyházán és Online. Korlátlan tagságunk 30.000Ft/hó. Nyitvatartás: H-P: 06:00-11:00, 17:00-22:00, SZ-V: 08:00-16:00

Miért baj a lúdtalp?

A boka a lábszárhoz kapcsolódik. Ha az ember feláll és megpróbálja felemelni a lábai boltozatát, látni fogja ahogy a lábszárak és a térdek ezzel együtt forognak. Méghozzá igy:

Lábboltozát felelmelkedik = Lábszár kifele fordul.
Lábboltozat leereszkedik = Lábszár befele fordul.

Erről sokkal többet akkor tudsz tanulni ha eljössz a Tartásjavító és Derékfájás Irtó Szemináriumnkra, itt:

www.oktatas.tanuljmegedzeni.hu

Most elég annyi, hogy ha a boka lesüllyed, vagy az ember lúdtalpas – és ha lúdtalp van, akkor bokasüllyedés is van – akkor a lábak befele fordulnak, mert a lábfej befele csavarja őket a testsúly ‘erejével’. Ez amúgy a térden szokott látszani. Ettől persze térdfájása is lesz az embernek. Jó, mi?

És akkor ebből a derékfájás:

  • Ahogy a lábszárak befordulnak, azt követik a combok is. és itt jön az érdekes rész:
  • A combok magukkal rátják a csípőket, ami miatt a medence is elbillen: az ember kidugja a fenekét
  • A kidugott fenék miatt előre dől a törzs.
  • Az előre dölést az ember azzal teszi jővá hogy jobban kihúzza magát…
  • Ez pedig egy törést okoz a gering ívében, és idegeket nyom, vagy cska túlterheli az ottani izmokat…
  • És hopp, így lesz egy lúdtalpból derékfájás.

Néha napok, néha évek kellenek ahhoz hogy ez így kialakuljon. Persze nem csak lentről felfele lehet ilyen ‘láncot’ felépíteni, hanem fordítva is… De mégis úgy tapasztalom hogy legtöbbször a lúdtalppal kezdődik minden is. Egyszerűen azért, mert az ember a Föld nevű bolygón a talajon áll.

És aztán az ember már nem tud lehajolni sem.

Nehéz kikelni az ágyból, nehéz járni… A fájdalomcsillapítók az elején segítenek, de ahhoz is hozzá szokik a szervezet. Egy kitartó derékfájás pokollá teszi az ember életét. Sokan ilyenkor attól félnek hogy gerincsérvük van, és műteni kell.

MIndenképp tenni kell valamit, mert ha az ember így hagyja, az csak romlani fog.

Jó, de mit?

Hát, ha még csak a derékfájás a baj, akkor van esély arra hogy javuljon.

Nálunk az első lépés az az, hogy olyan gyakorlatokkal kell elkezdeni visszaállítani a lábfej ívét, amelyek nem terhelik tovább a térdeket. A bokákat és a lábfejeket egyszerre kell megerősíteni, hogy egyiket se terhelje túl az ember. Az csak bonyodalomhoz vezet. Olyankor van az, hogy picit talán jobb, de aztán SOKKAL ROSSZABB, és onnan már javulni sem nagyon akar.

Nagyon óvatosnak kell lenni – egy jó edző, aki tudja a dolgát, ezzel tisztában kel hogy legyen.

Ezzel egyidőben célszerű a csípőt is megerősíteni, méghozzá úgy, hogy a térdeken továbbra sem legyen túl sok terhelés, hiszen még nincsenek a helyükön! Az a cél, hogy a csípő úrja tudja tartani a lábakat a helyükön.

Csak ezután szoktuk megpróbálni is visszahúzni a medencét a helyére – amíg a lábak nem tartják meg a testet, esély sincs a sikerre.

Mit csináljon az ember otthon?

Hát, azt szoktam erre mondani, hogy semmit. Az internet végtelen tudás tárháza, de ennek az az ára, hogy semmi sem személyre szabott amit ott lehet találni. A derékfájás viszont egy nagyon is személyre szabott probléma. Erre pedig egy személyre szabott megoldás kell.

Erre vagyunk mi.


Kaposvári Gergely

gergely@ftastrength.com

BEMUTATKOZÁS

KAPOSVÁRI GERGELY VAGYOK, EDZŐ, A FORCE TRAINING ACADEMY (FTA) ALAPÍTÓJA. 

PR

2017-ben végeztem egy kanadai intézetben, Sportoktató Specialistaként.

2019-ben kértek fel a máltai Rögbi csapatok edzőjévé.

Miközben a csapatot a 38. helyről a 13.-ra hoztuk fel világszinten, sok olyan problémát kellett megoldanunk amit addig a profi sportolók között is csak alig tudtak, az amatőr világban pedig szinte senki. Ehhez egy olyan rendszert kellett kidolgozni amit teljesen új alapokra helyezi a sportolást.

Ez a rendszer lehetővé teszi azt, hogy ügyfeleink magabiztos örömöket leljék a testmozgásban.

https://www.facebook.com/Ftahungary
www.oktatas.tanuljmegedzeni.hu

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 5 =