Szemináriumok
- “Rájöttem hogy kell megtartani a bokámat azért hogy stabil legyen. Eddig egy edző sem sem mondta el ezeket a dolgokat, pedig fontosabbak mint maga az edzés!”
- “Rájöttem hogy miért fáj a hátam, nyakam és a fejem is futás után. Ahogy az okát kezeltük, el is múlt!”
A célunk az hogy képessé tegyük az ügyfeleinket.
A képességnek pedig két oldala van: A tudás és a gyakorlás.
Probléma: "Ha elkezdem akkor a rövid időn belül abba fogom hagyni."
Sok ügyfelünknek probléma hogy még egy edző sem tudja benne sokáig tartani a motivációt. Ebből lesz az, amit jojónak hívunk: az ember elkezdi, abbahagyja, elkezdi, abbahagyja… és végül aki többször kezdi újra mint ahányszor feladta, az „nyer” – de persze a célt csak nagyon kevesek érik el.
Én azt figyeltem meg hogy az ember alapvetően nem lusta. Sok ember azért adja fel mert nem érti hogy pontosan mit, hogyan, miért kellene végrehajtania – így csak kísérletezik és nem biztos abban sem hogy nem fog megsérülni.
Emiatt hoztam létre ezt a 12 előadásból álló sorozatot, ami során 10 év tudását és tapasztalatát adom át KÖZÉRTHETŐEN ÉS MAGYARUL.
12 előadás alatt 12 témát veszünk át és gyakorlunk ki. Bármikor becsatlakozhatsz, de egy előadást csak évente egyszer tartok meg. A következő előadást kétszer tartjuk meg, reggel és délután, de így is csak 8 hely maradt:
- Dátum: Április 9, Szombat
- Idő: 09:30 – 14:30 ÉS 15:00 – 20:30
- Helyszín: Murányi utca 21, FTA Edzőterem
A résztvevők azt mondják hogy szívesebben járnak edzésekre mert értik hogy mit csinálunk, sokkal motiváltabbak is mert rájöttek hogy az élet mennyi területén tudják hasznosítani az edzéseinken kigyakorolt dolgokat.
Témákra bontva, 12 szeminárum alatt.
- 2021 Január 9 - A Technológia Alapjai
- 2021 Február 12 - Hogyan ne sérülj meg? (a Bemelegítésről)
- 2021 Március 12 - A Tartás Alapjai - Hogyan kerüld el a derékfájást?
- 2021 Április 9 - Szériák és pihenők
- 2021 Május 14 - Súly - Hogyan legyél gyors és szálkás?
- 2021 Június 11 - Sebesség - Mitől leszel igazán gyors?
- 2021 Július 9 - Gyakorlatok: Guggolás
- 2021 Augusztus 13 - Gyakorlatok: Guggolás
- 2021 Szeptember 10 - Gyakorlatok: Tolás
- 2021 Október 8 - Gyakorlatok: Emelés
- 2021 November 12 - Gyakorlatok: Ugrás
- 2021 December 10 - Gyakorlatok: Futás és Sprint